Mostanra
már nagyon sok mindent elárultunk a lakástakarékról. Miért érdemes és miért jó szerződést kötni,
milyen előnyei vannak, hogyan használhatjuk fel. Sőt az is kiderült már, hogyan
többszörözhetjük meg az állami támogatást, hogyan kaphatunk akár 2.880.000Ft-ot is az államtól. Elég meggyőző érveket soroltunk fel a lakástakarék
mellett, de persze még így is lehetnek kifogások. Nézzünk meg néhányat.
Bebizonyítjuk, hogy nem is olyan jó kifogások ezek, hiszen mindegyikre van
megoldás.
Lakásra gyűjteni nem árt időben elkezdeni, és ha
most kezdtél dolgozni, most a legjobb takarékoskodni. Hiszen van még idő, hogy a
nem túl megterhelő havi megtakarításokkal összegyűjtsd a szükséges összeget.
Most még könnyű félre tenni, ami majd jól fog jönni a későbbiekben.
„Nem tudom előre, mikor lesz szükségem a
pénzre, és mennyit tudok havonta félretenni.”
Ez sem okoz problémát, mivel a szerződés rugalmas és
menet közben is módosítható. A futamidő rövidíthető, vagy meghosszabbítható, és
a betételhelyezés összege is változtatható. Szinte minden élethelyzethez
alkalmazkodik a számla, így a szűkösebb hónapok se fognak gondot jelenteni.
„10
év az nagyon hosszú idő”
Nem muszáj 10 évre szerződnöd, 4, 5, 6, 8 és 10 éves
futamidő közül választhatsz. Azonban, ha a maximális futamidejű szerződés
mellett döntesz, akkor az évi 72.000 Ft-os támogatás 10 évre garantáltan
biztosított. Ráadásul ez már később sem változhat, azok az előírások és
feltételek maradnak érvényesek, melyek az aláírás pillanatában fennálltak, a
törvényi változások nem befolyásolhatják őket.
.jpg)
Emiatt sem kell aggódnod, ugyanis a lakástakarék tőkegarantált.
A szerződés bármikor felmondható a megtakarítási idő alatt tőkeveszteség
nélkül. Ráadásul az adott százalék kamat is jár, hiszen a hozamgarancia ezt
biztosítja. Az állami támogatás azonban elveszik, de a pénzt megkapod
kamatostul.
„Túl
magas a számlanyitási díj”
Ha figyelemmel követed
az aktuális akciókat, vagy szakértőhöz fordulsz, aki megkeresi a legjobb
ajánlatokat, akkor akár el is kerülheted a számlanyitási díj megfizetését. Ha
azonban épp nincs akció és mégis fizetned is kell számlanyitási díjat, akkor is
már az 1. évben többet kapsz az államtól, mint amennyit befizettél a díjban.
Reméljük, sikerült a felmerülő
kérdéseidet eloszlatni azzal kapcsolatban, hogy lakáscéljaidra most kell elkezdeni megtakarítani, ha pedig már elkezdted, akkor a lehető legnagyobb havi
összeggel szerződni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönjük!