2014. december 16., kedd

Milyen veszélyei lehetnek annak, ha valaki a lakásbiztosításán indokolatlanul spórol...

Egy otthonhoz kapcsolódó biztosítás ma már számtalan olyan biztosítási kockázatot tartalmaz, amelyek alkalmazása együttesen a létező események szinte 100 %-át lefedi. 

Sok esetben még egy értő szem számára is fejtörést okoz, hogy a biztosítási kockázatok közül mely elem és milyen nagyságban legyen bevonva a végső ajánlatkor, nem is beszélve azokról, akik számára a biztosítás rengetege, szinte egy megfejthetetlen „kavalkád”.

Meg kell tehát azt a határt húzni, ameddig egy biztosítási védelem alkalmazása elengedhetetlen, és ahonnan már képezheti az egy elgondolkodás tárgyát, vagyis nem biztos, hogy feltétlen szükség is van rá.

Mindezekhez azonban szakértői tapasztalat szükséges, hogy a későbbi károknál a biztosításunk belső tartalmának csökkentése ne azt a végeredményt hozza: értelmetlen spórolás történt.

Elég, ha a környezetünkben lévő közelmúltbéli eseményekre tekintünk, a nemrég bekövetkezett ónos eső károkra. Faágak letörése, fakidőlés miatt épületrepedési károk. Hasonló károkat okoztak az autókra dőlő faágak is, melyek okozta vesztesége kizárólag szintén csak az egyének biztosítása téríti meg.

Számokban kifejezve 1.000 darab körüli biztosítói bejelentés (a legnagyobb társaságokat tekintve), melyek összesen értéke több száz millió forint.

Az ilyen károk vajon biztosítás nélkül hogyan térülhetnek meg?

Meglátásom szerint senki számára nem lehet kérdés a biztosítás szükségessége, annak tartalmát illetően azonban mindig az adott egyén lesz a meghatározó.

Könnyen belátható, hogy ha egy szerződő a biztosításra díjat fizet, akkor ahhoz megfelelő szolgáltatást is szeretne kapni. Az is egyértelmű, hogy a biztosítási szerződések összeállítása nem egyszerű feladat. Spórolni lehet, de minden esetben csak ésszerűen keretek között, amihez azonban egy szakmailag jártas Közvetítőre van szükség.


Nagyon fontos figyelnünk arra, hogy egyes események esetében a tulajdonosoknak van ráhatása a károk elkerülésére, egyes esetekben azonban csak egy megfelelően összeállított biztosítás lehet a valós megoldás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük!