2014. október 22., szerda

Mikro-, kis- és középvállalkozások figyelem!


Ha Önnek mikro-, kis vagy középvállalkozása van, és növelné versenyképességét, akkor ez a pályázat Önnek szól! Most állami támogatással bővítheti termelési kapacitását, legyen szó eszközbeszerzésről vagy ingatlan korszerűsítésről!



A pályázatról

A kkv szektor tőkehiányban szenved, és ebből adódóan elavult az eszköz és infrastrukturális
ellátottsága, mely hátráltatja a hazai gazdaság hosszútávú fenntartható növekedését is. Így a kormány számára is kiemelten fontos a vállalkozások növekedési  esélyeinek javítása, valamint a gazdasági teljesítményük erősítése.

Ennek érdekében Magyarország Kormánya az Európai Unióval Partnerségi Megállapodást kötött. Céljuk a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a termelési kapacitásuk bővítése által. A cél elérését a mikro-, kis- és  középvállalkozások együttműködésével szeretnék megvalósítani.

A hazai ipar fejlesztése érdekében a kiemelt iparágakba fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítését segítik elő. Ennek keretében lehetőség nyílik modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására. Akár 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a vidéki megyékben működő telephelyeik fejlesztésére és kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra a vállalkozások. 


Ki pályázhat?

  • Mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak.
  • A pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő legyen a statisztikai létszáma.
  • 3 teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie.
  • Az árbevételének több mint a fele az Ágazati fókuszban felsorolt TEÁOR számú tevékenységből származzon.
  • Emellett kikötés, hogy azok a vállalkozások pályázhatnak csak, melyek az „Ágazati fókusz”Ágazati fókusz című mellékletben foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódnak.
  • Csak a vidéki régiókban, azaz a Pest megyén kívül megyékben fejlesztendő telephelyekre nyújtható be pályázat. Tehát a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektekre nem igénylehető támogatás.



Mire pályázhat?

http://www.inc.com/
A pályázatok elsősorban a termelés növelését, a termelő eszközök beszerzését támogatják. Ehhez kapcsolódóan lesznek csak támogathatóak a termelés bővítéséhez közvetlenül kapcsolódó, azt kiegészítő tevékenységek, mint például a termelés bővítéséhez kapcsolódó ingatlan és infrastrukturális beruházások, anyagmozgató eszközök és infokommunikációs eszközök.

Fordíthatja infrastrukturális és ingatlan beruházás esetén az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés költségeire. Az IT fejlesztésre is van lehetősége a kapott összegből, hardver és szofter beszerzésre is jár támogatás. Valamint pályázhat a gyártási licenc és know-how beszerzésének költségének támogatására is.


Mekkora támogatás jár?

8, 5 milliárd keretösszeg áll rendelkezésre, melyből körülbelül 150-200 projekt támogatható. A vissza nem térítendő támogatás mértéke minimum 10 000 000 Ft maximum 100 000 000 Ft, de a pályázóknak rendelkezni kell legalább 50%-os önrésszel. Azonban igényelhető előleg, ha legalább 20 000 000 Ft támogatási összeget megítéltek.


Pályázni december 31-ig van lehetőség. Ne tétovázzon, mert a pályázatok elbírálása a beérkezés sorrendjében történik, a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerüléséig! Így nem éri meg az utolsó pillanatig várni! Nehogy lemaradjon!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük!