2015. március 18., szerda

A Széchenyi 2020 tájékoztató táblái

A Széchenyi 2020 keretén belül megvalósuló projektek kötelező kommunikációs feladatait már korábban részletesen bemutattuk, de a beruházás helyszín elhelyezendő tájékoztató táblákról még érdemes ejteni egy két-szót.

A tájékoztató táblák célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét, tájékoztassa őket az adott helyen megvalósuló európai uniós fejlesztésről és a források átlátható felhasználásáról.

A kötelező tartalmi elemek tekintetében a projekt egészére vonatkozó adatokat kötelező feltüntetni. A táblán meg kell jeleníteni a projekt címét és célját, a kedvezményezett nevét, a támogatási szerződés/támogatási okirat szerinti támogatási összegét, millió
forint esetén 2 tizedes jegyig, milliárd forint esetén 3 tizedes jegyig kerekítve, valamint átláthatósági szempontok miatt a projekt azonosítószámát is, emellett az előírásoknak megfelelően a kötelező arculati elemeknek is szerepelniük kell.

Kedvezményezettként a főkedvezményezettet, vagy a gesztorönkormányzatot, vagy a konzorciumvezető partner nevét kell feltüntetni. Valamint a projekt teljes támogatási összegét, és nem pedig az egyes projektelemek támogatási összegét szükséges kiírni a támogatási összeg tekintetében.

Emellett a teljes projekt címének, és nem csak az adott projekt elem címének kell megjelennie a megadott hosszúságban, ha pedig a projekt címe hosszabb ennél, akkor érthetően, rövidebben szükséges kiírni. Ha a címből nem egyértelmű, hogy ténylegesen mi valósul meg a fejlesztés során akkor a célra vonatkozó utalás is szükséges. Például, ha a projekt címe önmagában nem utal a célra, akkor a célt tartalmazó magyarázatot is hozzá kell fűzni, vagy pedig ha nem közérthető a a projekt címe, mert esetleg túl technikai, akkor át kell fogalmazni a lakosság számára érthető formára.

Fontos, hogy csak a kötelezően előírt adatok szerepelhetnek a táblákon. Nincs lehetőség saját üzenet megjelenítésére.

A projekt helyszínén/helyszínein a projekt tényleges, fizikai megkezdésekor köteles a kedvezményezett kihelyezni a tájékoztató táblát, és projekt fizikai befejezéséig
kint kell tartania. A feladat teljesítését a kihelyezett tábláról készült fotóval szükséges bizonyítani.

Egyes építési beruházások esetén kötelező kihelyezni egy építésügyi táblát, ez alól nem ad felmentést a tájékoztató tábla. Nem egyesíthetőek a táblák, és kihelyezésük célja és szabályai eltérőek.

A projekt keretében megvalósítandó tevékenységtípus és a szerződésben megítélt támogatási összeg együttesen határozza meg a kihelyezendő tájékoztató táblák típusát.

A különböző táblákra vonatkozó előírásokról további bejegyzéseinkben adunk majd részletes tájékoztatást.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük!